Egy tavaszi napon, abban az évben mikor a vírus nyakon csapta a világot, elmentünk Barótra a szülővárosomban beoltatni magunkat. És hogy összekössük a kellemest a hasznossal, oltás után lementünk Erdőfülére a Motolla Kézműves Ház műhelyében Luca lányunknak székelyruhát venni. Amíg Csog Jolán és csapata Lucusra szabta a ruhát, én fotózgattam, Luca meg szőtt is egy kicsit. Nos hát így készül a székelyruha Erdőfülében... Menjenek és vegyenek! Segítsük át ezt a kis, szorgos csapatot ezen a pandemiás, nehéz helyzeten.

 

 

 

A tegnap sétálva Sepsiszentgyörgyön, azon gondolásztam, hova menjek fotózni, kipróbálni az új felszerelésem. Az asszony szerint, úgy veszem a fotógépeket, mint a nők a cipőt. Szerintem, neki több cipője van.

Na, visszatérve, mivelhogy senkit nem tudtam rávenni, hogy eljöjjön, így hát városfotózásban gondolkodtam, hogy bemegyek Brassóba vagy hasonlok, de megiszom egy kávét azelőtt.

Bemenve a Teinbe kávézni, hát megoldódott minden gondom egy csapásra, ugyanis sakkverseny volt, a helyi Szentgyörgylovag Sakk Klub és egy brassói Sakk Klub közt zajlott a 4. Sükösd János Memorial vetélkedő . A Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és a Sakk Klub szervezésében. 

Még soha nem voltam sakkversenyen, azt hogy mennyire izgalmas, mint néző, nem tudnám megmondani, de fotózni jó témának bizonyult.  

A tavaly Portugáliában barangolva tiszta véletlenül bementünk egy településre, mivel már este volt, rápillantottam a térképre, hogy van e kemping ott. Azt jó tudni, hogy Portugáliában rengeteg a kemping, szinte minden településen van, ahol legálabb egy látványosság van, de nem csak.

Miután leparkoltuk a kis lakókocsinkat, megnéztem a Google-en, mit lehetne megnézni ebben a kis városkában.  Azt láttam, mikor végigmentünk rajta, hogy a bikaviadaloknak nagy hagyományai vannak itt, mert minden plakát és felírat ezt tanúsította az utcákon.

Viszont a Google kidobott egy másik érdekességet is, ami engem, mint fényképészt, nagyon vonzott, éspediglen hogy ott van egy akkor még számomra ismeretlen fotós emlékháza a Carlos Relvas stúdió ház.

 

 

A tegnap megjártuk magunkat a Nagykőhavason, a Hétlétránál, ami le volt zárva, de rábeszéléssel sikerült átjutnunk a kapun. Abszolút indokolatlanul van lezárva most, egy cseppet sem jeges , az emberke be is vallotta, hogy nem gyűjti meg a baját a sok bukaresti turistával.

 Meglepő módon sok ember volt a havason télen, ami 1989 után nem volt divat, ugyanis ahogy felszabadultak a határok az emberek eltűntek a hegyekből. Biztosan a mostani COVID-19 miatti határzárak varázsolták vissza az emberket a havasokra. Lefele a Medve hasadékon jöttünk. Ami megfigyelhető, a globális felmelegedésnek köszönhetően alig van hó, és az is olvad, az ember lába alatt havas latyak van nagyrészt az ösvényeken.

 

 

Már húsz éve, hogy megalakult a  KépVIDÉK Alkotócsoport, baráti társaság,  2001- ben. Én úgy 2003-ban csatlakoztam, azóta kisebb megszakításokkal járjuk a székelyföldi falvakat hétvégi fotóstábornak álcázott sörözések keretébe. És minden ilyen alkalommal sikerül összeszednünk egy kiállításra való anyagot. Ezt egyben azért is tartom fontosnak személy szerint,

 

Körülbelül negyven éve járok a szorosba. Mondhatom, hogy elég jól ismerem. 20 éve minden január elején megyünk egy elég stabil társassággal.  Ami feltűnt  az utolsó 20 évben, hogy megszaporodott a turista. Valamelyik nyáron alig kaptunk egy talpalatnyi helyet, hogy felhúzzuk a sátrat. Ami szintén szembetűnő az az, hogy egyre kevesebb a hó télen ott is, és egyre később jön. Az idén is alig volt egy 5-10 centis hótakaró. Lehet, össze kéne szedjem a sokévi téli fotókat és bemutassam itt. De addig is itt a vasárnapi kiruccanásunk.

 

 

 

Egy szép meleg januári napon mikor a hőmérő úgy 17 °C fokot mutatott, a gyerekeimmel kimentünk a Szent Anna-tóhoz. Nem is lenne ebben semmi, ha ez a tó valahol Afrikában lakna, és nem a mi Szent Anna-tavunk lenne itt Erdélyben.

Január másodikán kimentünk a tóhoz, sokszor tettem ilyet az elmúlt egynehány évtizedben, de még ilyen meleg soha nem volt ilyenkor. Még soha nem láttam a tavat januárban csak félig befagyva, egy nagyon vékony jégtakaróval.

 

  Hogy mibe nem botlik bele az ember archiválás közben :)

 

 

 

 

 

 

 

Hát nem tudom, hogy is írjam meg ezt szebben, sehogy nem lehet. Vettem egy új nagylátószögű optikát. Elmentünk Lucámmal kipróbálni a Rétyi Nyírbe. December 30, +17 °C, hol borús, hol napfényes égbolt. Ez pont jó, gondoltam.
Odaérünk, látom, hogy felújították az eddig elégé elhanyagolt „természetvédelmi” behajtani tilos táblákat, áll ott vagy 10 autó, szétnézek, többségben Bukaresti és Bakói rendszámú, leparkolunk, kiszedjük a felszerelést és uccu neki a fotózásnak.
 

 

Egy pár napja próbálom rendszerezni a régi fotóimat. Vettem egy jó szkennert, és ahogy turkálok a dolgaim közt, a kezembe kerül egy régi üvegnegativokat tartalmazó doboz, amit anno bő 30 éve Andrássy Attila barátommal szedtünk össze a padlásukon.

Akkortájt vették a házat és felnéztünk a padlásra. Ott találtuk a kémény mellett, nagyon sok volt, össze voltak törve, ami épp volt, azt elhoztam. Vajon kik lehetnek rajta? A ház régi lakói, vagy fényképészé lehetett a ház régebben, semmit nem tudni, a Puskás Tivadar utcában, ahol találtuk, nem tudok régi fotóműhelyről.

Miközben ezen töprengek, több dolog is jár a fejemben. Az egyik Földenyi F. Lászlónak egy esszés kötetének címe, „Egy ​fénykép Berlinből" ami nem akar kiesni, valamiért beragadt, nem sok köze van ehhez . A másik pedig, vajon a most gyártott napi több millió képet is nézegeti majd valaki százegynéhány év múlva, vagy már annyi lesz belőlük, hogy a kutyát sem érdekli? Érdekes, mert minden kép egy időutazás ha úgy tetszik, egy kiragadt idődarab a múltból. Vajon kik lehetnek a képeken? Milyen lehetett a múltszázad elején az életük Sepsiszentgyörgyön?