Az építész zseni Antoni Gaudí, tulajdonképpen csak átalakított egy meglévő épületet. A házat Josep Batlló vásárolta meg 1903- ban a központi fekvése miatt. A ház 1877 ben épült. Megbízta Gaudít, hogy bontsa le és építsen helyette egy olyant, ami nem hasonlít egy házra sem, amit a családja birtokol. Gaudi meggyőzte, hogy nem kell lebontani, csak felújítani az ő tervei szerint. A felújítás 1903-tól 1906-ig tartott. Utólag még átesett vagy két ráncfelvarráson, Gaudí tanítványai keze nyomát is viseli, a ház a Batlló család birtokában volt egész a 1954-ig. A helyiek Casa dels ossos (Csontok Háza) is nevezik, az épültben nincs egy egyenes vonal, egy rendes sarok, ahogy én láttam, egy nagy csontvázra emlékeztet.

 A templom első kövét közel 140 éve tették le 1882-ben, és még most sincs készen teljesen. Az alapjait Francesc Paula de Villar tervezte, aki összeveszett az építőkkel. A feladatot 1883 kapta meg Antoni Gaudí(1852-1926) katalán építész, aki teljesen átformálta, és élete végéig felügyelte a templom építését. A tervek bonyolultsága miatt az épület még mindig nincs kész teljesen. A templom megálmodója és fő támogatója Josep Maria Bocabella Verdaguer gazdag könyvkereskedő volt. Mind minden Gaudí épület ez is lélegzetelállítóan szép és bonyolult, érdemes napsütésben meglátogatni, az ólomüvegeken beszűrődő fény játékát kár lenne kihagyni.

Az idén is megjártuk magunkat a  St. Anna-tónál januárban, most a bikszádi oldalról mentünk fel. Én onnan nagyon sok éve nem mentem fel gyalog, ami elszomorító, hogy hozzávetőlegesen úgy 30 éve kisebb megszakításokkal felmegyünk a tóhoz, de januárban még ilyen meleg soha nem volt, sajnos

Évekig kimardt a Nagykőhavas, de az idén kétszer is sikerült megjárni.

A tavalyi utat elvitte a  covid járvány, az idén úgy gondoltuk csak megjárjuk magunkat a nagyvilágban, egy kicsit a járványnak is köszönhető, egy közelebbi célpontot néztünk ki magunknak, igaz hogy be vagyunk oltva meg minden hasonló, de egyes országok intézkedései percenként változnak a járványra hivatkoznak, és kész is az új rendelet vagy esetenként törvény, úgy gondoltuk Velencéből csak haza lehet érni bármi is történik közben.

Így hát lassan lecsorogtunk Magyarországon és Szlovénián keresztül, egyik határnál sem kérték az oltás igazolványt, és máshol sem, sőt a schengeni határokon ellenőrzés sem volt.

Milyenek is tűnt Velence 2021 nyarán, hát zsúfoltnak mind mindig, annyi különbséggel, hogy az emberek próbálták betartani a járványügyi rendelkezéseket, buszra, vízibuszra, múzeumokban, boltokban kötelező volt a maszk, ha nem a vezető, akkor az emberek szóltak rád, hogy tedd fel, úgy látszik ök megtanulták a leckét, amit ez a járvány és a sok halott hagyott Olaszországra.

A vendéglőkben nem kérték, de a pincérek kivétel nélkül viselték.

A megosztott fotók nagyrészt reggel kilenc körül készültek, azért , hogy mást is lehessen látni rajta ne csak embert .

 Én pénteken és hétfőn nem voltam iskolában, mert Torockón voltunk. Torockót két csodálatos hegy veszi közre: a Székelykő   és egy másik hegy, amit csak úgy ismerek, hogy a kilátó.

 Én, apa és a kistestvérem, Zsombi, kimentünk a kilátóra, amíg anya táborban volt. A kilátóról hoztunk kövirózsát. Fentről   láttunk mezőket és egy csomó fát. Aztán két nap múlva hazajöttünk Torockóról egy hosszú és fárasztó úton.   Máthé Luca 10 éves

 Egy tavaszi napon, abban az évben mikor a vírus nyakon csapta a világot, elmentünk Barótra a szülővárosomban beoltatni magunkat. És hogy összekössük a kellemest a hasznossal, oltás után lementünk Erdőfülére a Motolla Kézműves Ház műhelyében Luca lányunknak székelyruhát venni. Amíg Csog Jolán és csapata Lucusra szabta a ruhát, én fotózgattam, Luca meg szőtt is egy kicsit. Nos hát így készül a székelyruha Erdőfülében... Menjenek és vegyenek! Segítsük át ezt a kis, szorgos csapatot ezen a pandemiás, nehéz helyzeten.

A tegnap sétálva Sepsiszentgyörgyön, azon gondolásztam, hova menjek fotózni, kipróbálni az új felszerelésem. Az asszony szerint, úgy veszem a fotógépeket, mint a nők a cipőt. Szerintem, neki több cipője van.

Na, visszatérve, mivelhogy senkit nem tudtam rávenni, hogy eljöjjön, így hát városfotózásban gondolkodtam, hogy bemegyek Brassóba vagy hasonlok, de megiszom egy kávét azelőtt.

Bemenve a Teinbe kávézni, hát megoldódott minden gondom egy csapásra, ugyanis sakkverseny volt, a helyi Szentgyörgylovag Sakk Klub és egy brassói Sakk Klub közt zajlott a 4. Sükösd János Memorial vetélkedő . A Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és a Sakk Klub szervezésében. 

Még soha nem voltam sakkversenyen, azt hogy mennyire izgalmas, mint néző, nem tudnám megmondani, de fotózni jó témának bizonyult.