Már régóta szemeztem egy Fogarasi havasok gerincturával, és kicsit tartottam is tőle, hiszen 57 évesen, nagy hátizsákkal nem biztos hogy kibírom, meg hogy mindig úgy sikeredett , hogy soha nem jártam nyáron a Fogarasi havason, mindig csak télen és utoljára 1988 téli alpiniádon, mint versenyző. 
Így elkezdtem csapatot verbuválni az év elején, fel is duzzadtak úgy ötre, de az indulás időpontjára csak ketten maradtunk, én és Kati.

Nekivágtunk. Mégpedig úgy, hogy két autóval, az egyiket letettük Felek végében egy panziónál, a másikat meg Felsőszombatfalván, hogy 5 nap hegy után ne kelljen stoppolni. 

És elindultunk... Úgy 11 óra volt, mire nekiindultunk, a Poiana Neamtului nevű panziótol, a cél a Scara menedék kunyhó 2146 méteren, a Barcaciu menedékház érintésével. Az kb 1700 méter szintkülönbség. A hátizsákom úgy 20 kilósra sikerült csökkentenem, ebben természetesen benne volt 5 napi kaja, sátorlap, meg az imádott Canon 6D mark II, na meg egy medve elleni paprika spray. Eddig 40 év hegyre járás alatt soha nem volt ilyenem, most befektettem egybe, a sok rémhír, meg medve hatására. Remélem hatékony, és azt is, hogy soha nem kell használnom.

A térképek ezt öt órás útnak mondjak, nekünk 8 óra kellett. Igaz, nehéz hegyre, gombamániással, gombával teli erdőben haladni :), na nem is beszélve a nehéz zsákokról. 

Rég volt az, mikor az útmutató  táblákon saccolt időt megnéztem és elfeleztem, most már normál kis zsákkal kb. a táblán lévő időt futom, naggyal, mint kiderült, szinte a dupláját.

Megérkeztünk. Ott találtunk egy fogarasi házaspárt, valami gazdátlan hátizsákokat, egy finn úriembert és Sanyit, egy udvarhely melletti kis faluból. Mire elkészítettük az úton beszerzett gombát, arra megjöttek a zsákok tulajdonosai is, egy német pár két kisgyerekkel. 
Na de, lefekvéskor kiderült hogy csapatom egyetlen másik tagja a hálózsákját az autóban felejtette. 
Itt mondjuk nem volt gond, mert a menedék ultramodern, jól szigetelt, meg voltunk elegen, hogy befűtsük. 

De a gerinctúra hátralevő részére az nagyon kellett volna, mert nem mindig fér be az ember a menedék kunyhóba, és sátorban a Fogarasi havas még augusztus végén is húzós lehet, igy hát már azon tűnődtünk, hogy ennek annyi, de alszunk egyet rá.

Reggel még mindig a hálózsák volt a téma, mire Sanyi megszólalt: - Tudjátok, én úgyis megyek le ma, odaadom az enyémet, és majd megkapom. Vannak még jó emberek. Így hát tudtuk folytani az utunkat, most már hármasban, ugyanis egy darabig egy lett volna az útvanal.

Egy kicsit elpöcsöltük ratyatyával a reggelt, nem siettünk a Custura Saratii-n ( Szeréte-él) át a Kleopátra nyereg és Negoj-csúcs érintésével haladtunk. A cél a  Caltun tó, illetve menedék, reménykedve, hogy kapunk helyet benne, nem kell sátrazni.

Reggeli elköszönés közben kiderült, hogy a német pár hölgy tagja magyar, szóval ezért beszélt olyan rossz románsággal velem, este mikor kint találkoztunk a menedék előtt.

Itt olvasgattam hogy melyik útvonal nehezebb a Királykőn a láncoknál felmenni, vagy a Fogarasban ez a Custutura Saratii? Több év tapasztalat és a Láncoknál legalább 10 felmenéssel határozottan ez a nehezebb, a másik hosszabb és fárasztóbb. Itt az adrenalin miatt nem érzed a fáradtságot. Sanyi szerint ezt nem kéne tapasztalatlan turisták számára jelölt útnak venni, igaz, ki lehet kerülni, aki nem bírja, ha nem későn veszi észre, hogy benne van a málnásban.
Na de a Negoj- csúcson,  amit szintén nem könnyű ebből az irányból megdönteni, Sanyi számára is kiderült, hogy nem fog leérni a hegyről ma. A hálózsákja Katinál, kajája elfogyva. Mondjuk az volt nekünk bőven, mert akkor már tudtuk, hogy másnap le kell menjük, mert vihar közeledik. Most már tényleg úgy kellett odaérjünk a Caltunhoz, hogy legalább az egyikünk helyet kapjon a kunyhóban, hanem gond lesz, ugyanis az egyszemélyes sátramban biztosan nem fogunk elférni, és a vihar előtti szél is kezdett felébredni. 

Na de sikeredett megérkeztünk, ott talaltunk egy három fős lyoni francia csapatot, meg egy csapat ittenit is és egy JBL hordozható hangszórót... 
Becuccoltunk. Mivel Kati cipelte a hálózsákot, így hát ő is aludt benne. Megtudtam, horkol, meg Sanyi is és én voltam középen :) . 
A vihar elől menekülő nagykárolyi 4 fős csapatnak is sikerült helyet szorítani, ők ugyanis addig a tó mellett sátoroztak. Még maradtak ott sátrak az éjszakára. 
Tehát a fűtés megvolt újra. Viszont a másik csapatnál előkerült a pia, és beüzemelték a JBL-t, igaz kint, de nem sokat valtoztat a dolgon. Szerencsére nem hallgattak annyira pocsék zenét, és kettőkor be is fejezték. Sanyi egyszer rájuk is szólt, nem nagy hatással, én nem akartam, mert tudom, abból nagyobb baj lett volna.  Amúgy ezek kedves parasztok voltak, mert rendesen viselkedek másképp, de mi visz rá valakit, hogy felvigyen 2160 méterre egy hangszórót egy menedékkunyhóba 8 óra alatt, mert saját bevallásuk szerint annyit jöttek, ha nem az otthoni 7 év hiánya.....

Éjjel már olyan szél volt, hogy néha beleremegett az egész épület, ezek meg megkeresték a kis sarkat a kunyhó mellett, ami szélvédettebb volt és buliztak, vagy mit tom én mit csináltak. 

Reggel a összecuccoltunk, az utolsó bölcsködős képet megejtettük, na meg a cigit kolduló csobánnak is szereztem egyet a bulisoktól, és indulatba jöttünk. Cél: a Balea tó, mert már erősen lógott a vihar lába. Még annyit hozzátennék, hogy ha valaki a Calcun tó-i menedékben akar éjszakázni, az ha van egy mód rá, válassza az alsó priccset, mert a felsők kb 1,5 méteresek és kurvára kényelmetlen, ha magasabb vagy .

Délutan egyre elértük a Balea tavat, ott filóztunk, mi legyen? Ugyanis a három autó három helyen volt, valahogy az egyiket el kéne érjük a vihar előtt. Stoppolni kell, ez van. 

De szerencsére amíg ott álldogáltunk, megállt mellettünk egy vadi új autó, egy magántaxi féle. Kihozta a srác a szüleit a tóhoz. Gondoltam, megalkuszom vele. Az elején óckodott, hogy ő most nem azért van itt, de végül belement a buliba, azt mondta ok, levisz. Így hát jó versenyló szagúan beszuszokáltuk magunkat a fekete bőrülésekre, és uzsgyi lefelé. Persze, láttuk a kolduló medvéket, meg az idióta turistákat, akik autóból kiszállva etették őket. Szerintem, nem is baj, ha egyet-egyet megfogank ezekből a medvék, ha már ennyire hülyék, és nem értik, hogy a medve amelyik a kezedből eszik, az előbb-utóbb a lábadból is fog.
Na de mindegy, beszélgetünk a sráccal, elvitt Felekre, végül nem vett el egy lejt sem, pedig neki Felek kitérő volt. Igaz nem nagy, de kitérő akkor is. Itt sikerült levadászni egy igazi smekherás taxist, aki 60 lejért elvitt a hegy lábánal lévő autóhoz. Mire elértük a másik autót Felsőszombatfalván olyan vihar lett, hogy alig lehetett kilátni az autóból.