Királykő 2023
A kézdiszárazpataki Ópra Benedek Általános Iskola szervezésében, Sántha Attila költő-író, bemutatta a Bűhnagy Székely Szótár és a Hogyan menjünk radiánba a lerhez? című munkáit.
Már rég készültem, hogy megjárjam, most az év végén Cataniában voltunk, és eldöntöttem, hogy felmegyek. Január elsején felmentünk a családdal a felvonóval, 2500 m-ig. Én onnan indultam tovább gyalog, de sajnos, úgy 2800 méter körül a hegyi mentő szolgálat megfordított, engem és még vagy négy bátor legényt és leányt, mert állítólag az Etna tevékenykedik, és ilyenkor nem szabad zavarni.
Ami szokatlan, de mostanában hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy hó alig volt csak elvétve, még a csúcson is.
Az építész zseni Antoni Gaudí, tulajdonképpen csak átalakított egy meglévő épületet. A házat Josep Batlló vásárolta meg 1903- ban a központi fekvése miatt. A ház 1877 ben épült. Megbízta Gaudít, hogy bontsa le és építsen helyette egy olyant, ami nem hasonlít egy házra sem, amit a családja birtokol. Gaudi meggyőzte, hogy nem kell lebontani, csak felújítani az ő tervei szerint. A felújítás 1903-tól 1906-ig tartott. Utólag még átesett vagy két ráncfelvarráson, Gaudí tanítványai keze nyomát is viseli, a ház a Batlló család birtokában volt egész a 1954-ig. A helyiek Casa dels ossos (Csontok Háza) is nevezik, az épültben nincs egy egyenes vonal, egy rendes sarok, ahogy én láttam, egy nagy csontvázra emlékeztet.
A templom első kövét közel 140 éve tették le 1882-ben, és még most sincs készen teljesen. Az alapjait Francesc Paula de Villar tervezte, aki összeveszett az építőkkel. A feladatot 1883 kapta meg Antoni Gaudí(1852-1926) katalán építész, aki teljesen átformálta, és élete végéig felügyelte a templom építését. A tervek bonyolultsága miatt az épület még mindig nincs kész teljesen. A templom megálmodója és fő támogatója Josep Maria Bocabella Verdaguer gazdag könyvkereskedő volt. Mind minden Gaudí épület ez is lélegzetelállítóan szép és bonyolult, érdemes napsütésben meglátogatni, az ólomüvegeken beszűrődő fény játékát kár lenne kihagyni.
Az idén is megjártuk magunkat a St. Anna-tónál januárban, most a bikszádi oldalról mentünk fel. Én onnan nagyon sok éve nem mentem fel gyalog, ami elszomorító, hogy hozzávetőlegesen úgy 30 éve kisebb megszakításokkal felmegyünk a tóhoz, de januárban még ilyen meleg soha nem volt, sajnos
Évekig kimardt a Nagykőhavas, de az idén kétszer is sikerült megjárni.
A tavalyi utat elvitte a covid járvány, az idén úgy gondoltuk csak megjárjuk magunkat a nagyvilágban, egy kicsit a járványnak is köszönhető, egy közelebbi célpontot néztünk ki magunknak, igaz hogy be vagyunk oltva meg minden hasonló, de egyes országok intézkedései percenként változnak a járványra hivatkoznak, és kész is az új rendelet vagy esetenként törvény, úgy gondoltuk Velencéből csak haza lehet érni bármi is történik közben.
Így hát lassan lecsorogtunk Magyarországon és Szlovénián keresztül, egyik határnál sem kérték az oltás igazolványt, és máshol sem, sőt a schengeni határokon ellenőrzés sem volt.
Milyenek is tűnt Velence 2021 nyarán, hát zsúfoltnak mind mindig, annyi különbséggel, hogy az emberek próbálták betartani a járványügyi rendelkezéseket, buszra, vízibuszra, múzeumokban, boltokban kötelező volt a maszk, ha nem a vezető, akkor az emberek szóltak rád, hogy tedd fel, úgy látszik ök megtanulták a leckét, amit ez a járvány és a sok halott hagyott Olaszországra.
A vendéglőkben nem kérték, de a pincérek kivétel nélkül viselték.
A megosztott fotók nagyrészt reggel kilenc körül készültek, azért , hogy mást is lehessen látni rajta ne csak embert .
A kirándulás
Én pénteken és hétfőn nem voltam iskolában, mert Torockón voltunk. Torockót két csodálatos hegy veszi közre: a Székelykő és egy másik hegy, amit csak úgy ismerek, hogy a kilátó.
Én, apa és a kistestvérem, Zsombi, kimentünk a kilátóra, amíg anya táborban volt. A kilátóról hoztunk kövirózsát. Fentről láttunk mezőket és egy csomó fát. Aztán két nap múlva hazajöttünk Torockóról egy hosszú és fárasztó úton. Máthé Luca 10 éves
Egy tavaszi napon, abban az évben mikor a vírus nyakon csapta a világot, elmentünk Barótra a szülővárosomban beoltatni magunkat. És hogy összekössük a kellemest a hasznossal, oltás után lementünk Erdőfülére a Motolla Kézműves Ház műhelyében Luca lányunknak székelyruhát venni. Amíg Csog Jolán és csapata Lucusra szabta a ruhát, én fotózgattam, Luca meg szőtt is egy kicsit. Nos hát így készül a székelyruha Erdőfülében... Menjenek és vegyenek! Segítsük át ezt a kis, szorgos csapatot ezen a pandemiás, nehéz helyzeten.
A tegnap megjártuk magunkat a Nagykőhavason, a Hétlétránál, ami le volt zárva, de rábeszéléssel sikerült átjutnunk a kapun. Abszolút indokolatlanul van lezárva most, egy cseppet sem jeges , az emberke be is vallotta, hogy nem gyűjti meg a baját a sok bukaresti turistával.
Meglepő módon sok ember volt a havason télen, ami 1989 után nem volt divat, ugyanis ahogy felszabadultak a határok az emberek eltűntek a hegyekből. Biztosan a mostani COVID-19 miatti határzárak varázsolták vissza az emberket a havasokra. Lefele a Medve hasadékon jöttünk. Ami megfigyelhető, a globális felmelegedésnek köszönhetően alig van hó, és az is olvad, az ember lába alatt havas latyak van nagyrészt az ösvényeken.
Körülbelül negyven éve járok a szorosba. Mondhatom, hogy elég jól ismerem. 20 éve minden január elején megyünk egy elég stabil társassággal. Ami feltűnt az utolsó 20 évben, hogy megszaporodott a turista. Valamelyik nyáron alig kaptunk egy talpalatnyi helyet, hogy felhúzzuk a sátrat. Ami szintén szembetűnő az az, hogy egyre kevesebb a hó télen ott is, és egyre később jön. Az idén is alig volt egy 5-10 centis hótakaró. Lehet, össze kéne szedjem a sokévi téli fotókat és bemutassam itt. De addig is itt a vasárnapi kiruccanásunk.
Egy szép meleg januári napon mikor a hőmérő úgy 17 °C fokot mutatott, a gyerekeimmel kimentünk a Szent Anna-tóhoz. Nem is lenne ebben semmi, ha ez a tó valahol Afrikában lakna, és nem a mi Szent Anna-tavunk lenne itt Erdélyben.
Január másodikán kimentünk a tóhoz, sokszor tettem ilyet az elmúlt egynehány évtizedben, de még ilyen meleg soha nem volt ilyenkor. Még soha nem láttam a tavat januárban csak félig befagyva, egy nagyon vékony jégtakaróval.
Hogy mibe nem botlik bele az ember archiválás közben :)
Egy pár napja próbálom rendszerezni a régi fotóimat. Vettem egy jó szkennert, és ahogy turkálok a dolgaim közt, a kezembe kerül egy régi üvegnegativokat tartalmazó doboz, amit anno bő 30 éve Andrássy Attila barátommal szedtünk össze a padlásukon.
Akkortájt vették a házat és felnéztünk a padlásra. Ott találtuk a kémény mellett, nagyon sok volt, össze voltak törve, ami épp volt, azt elhoztam. Vajon kik lehetnek rajta? A ház régi lakói, vagy fényképészé lehetett a ház régebben, semmit nem tudni, a Puskás Tivadar utcában, ahol találtuk, nem tudok régi fotóműhelyről.
Miközben ezen töprengek, több dolog is jár a fejemben. Az egyik Földenyi F. Lászlónak egy esszés kötetének címe, „Egy fénykép Berlinből" ami nem akar kiesni, valamiért beragadt, nem sok köze van ehhez . A másik pedig, vajon a most gyártott napi több millió képet is nézegeti majd valaki százegynéhány év múlva, vagy már annyi lesz belőlük, hogy a kutyát sem érdekli? Érdekes, mert minden kép egy időutazás ha úgy tetszik, egy kiragadt idődarab a múltból. Vajon kik lehetnek a képeken? Milyen lehetett a múltszázad elején az életük Sepsiszentgyörgyön?
