Gyula fotóit nézegetve, óhatatlanul is észreveszi az ember a mögöttük levő tudást és munkát. Igen, le lehet írni, hogy ő egy igazi fényképész , tudatosan használja a kamerát, nem csak locsol vele, az utólagos képfeldolgozást is nagyon jól kezeli, nem nyúl bele a képbe csak amennyire szükséges, hogy elérje a hatást, hogy a kép jó legyen és  szép. Igen, mert sok hasonló témájú fotókiállítást láttam már, amelyek nem voltak szépek, és szerintem ez egy kiállítás fontos része.

Véleményem szerint, hozzá lehet kell nyúlni a képéhez , hogy elérjünk ilyen vagy olyan hatást, ezt régen is csinálták a fotósok,  csak akkor sokkal nehezebb volt,

 

 

Ahogy elterveztük, újra nekiindultunk a Fogarasi-havas gerincnek, szinte ahol abbahagytuk, ugyanis az alagút másik felén mentünk most fel, abból a meggondolásból, hogy a kimaradt rész majd akar télen is belefér egy napba.

Újra próbáltam csapatot verbuválni, felhívtam Florint, Sanyit még egy pár embert, de egy sem ért rá, így megint csak Katival indultam neki. Megnéztem az előrejelzés egész hétre és hétvégére nagyon jó időt mutatott. Hát indulni kell akkor! Csütörtökön elindultunk. Az egyik autót letettük Felsőszombatfalván, a másikkal felmentünk a Balea tóhoz. Ott aludtunk. Drága a sör és tele van szocializálódott rókával. Ezért éjjel az ember ha ott alszik sátorral, ne hagyjon kint semmit, mert elhordják. Valakinek a bakancsát nyúlták le, alig találta meg. Másnap nekiláttunk az útnak. De nem volt sem wc papírunk, sem zsepink. Hát ez fájdalmas lesz, gondoltam. Az ott nyitogató butikok egyikében sem lehetett kapni. Amikor már szinte lemondtunk róla, megkérdeztem még egy bazárost, azt mondta nem árul, de ad nekünk egy tekerintéssel ingyen, a sajátjából. Megint szerencsénk volt.

 

 Már régóta szemeztem egy Fogarasi havasok gerincturával, és kicsit tartottam is tőle, hiszen 57 évesen, nagy hátizsákkal nem biztos hogy kibírom, meg hogy mindig úgy sikeredett , hogy soha nem jártam nyáron a Fogarasi havason, mindig csak télen és utoljára 1988 téli alpiniádon, mint versenyző. 
Így elkezdtem csapatot verbuválni az év elején, fel is duzzadtak úgy ötre, de az indulás időpontjára csak ketten maradtunk, én és Kati.

A tavaly Portugáliában barangolva tiszta véletlenül bementünk egy településre, mivel már este volt, rápillantottam a térképre, hogy van e kemping ott. Azt jó tudni, hogy Portugáliában rengeteg a kemping, szinte minden településen van, ahol legálabb egy látványosság van, de nem csak.

Miután leparkoltuk a kis lakókocsinkat, megnéztem a Google-en, mit lehetne megnézni ebben a kis városkában.  Azt láttam, mikor végigmentünk rajta, hogy a bikaviadaloknak nagy hagyományai vannak itt, mert minden plakát és felírat ezt tanúsította az utcákon.

Viszont a Google kidobott egy másik érdekességet is, ami engem, mint fényképészt, nagyon vonzott, éspediglen hogy ott van egy akkor még számomra ismeretlen fotós emlékháza a Carlos Relvas stúdió ház.

 

 

Már húsz éve, hogy megalakult a  KépVIDÉK Alkotócsoport, baráti társaság,  2001- ben. Én úgy 2003-ban csatlakoztam, azóta kisebb megszakításokkal járjuk a székelyföldi falvakat hétvégi fotóstábornak álcázott sörözések keretébe. És minden ilyen alkalommal sikerül összeszednünk egy kiállításra való anyagot. Ezt egyben azért is tartom fontosnak személy szerint,

 

Hát nem tudom, hogy is írjam meg ezt szebben, sehogy nem lehet. Vettem egy új nagylátószögű optikát. Elmentünk Lucámmal kipróbálni a Rétyi Nyírbe. December 30, +17 °C, hol borús, hol napfényes égbolt. Ez pont jó, gondoltam.
Odaérünk, látom, hogy felújították az eddig elégé elhanyagolt „természetvédelmi” behajtani tilos táblákat, áll ott vagy 10 autó, szétnézek, többségben Bukaresti és Bakói rendszámú, leparkolunk, kiszedjük a felszerelést és uccu neki a fotózásnak.
 

 

 

Egy vicc jut eszembe a Besenyői-tó partján sétálva. A fuldokló kikiált a tóból: halászok, halászok!  És a partról jön a válasz: mi is, csak csendben!

 Ez a horgász vicc járt a fejemben, miközben sétálgattam a kihalt Besenyői-tó partján az irgalmatlan sok szemét között. Nagyon rég nem jártam arra, a tegnap kimentem valami vízinövényt faszolni a frissen készített kacsaúsztatóba, de a tömérdek szemét, ami ott a parton volt, letaglózott.

    

A tegnap átmentem Moldvába, több helységet is megjártam, egy filmhez gyűjtöttem anyagot. Ami meglepett, a nagy Corona vírus idején elég sok ember lődörög az utakon autóval, többek közt én is, mentségemre szóljon, a határidőnek nevezett úriember parancsára tettem.

Nos, ideje szembenézni a tényekkel, és hogy mit is kreált „egy túlfűtött pap” Dirtónak.

Sokan csodálkoznak, hogy miért ragadtam billentyűzetet, hisz én se jobboldali, se baloldali, se semmilyen nem vagyok. Hát nem, mert ez a jobb-bal-közép a 21. században már meghaladott, a politikai pártok is csak az emberek manipulálásának kedvéért használják, ők sem hisznek benne.

Pék vagy nem pék a 21. századi Ditróban

Olvasom mindenütt, de abszolút mindenütt, hogy mi es történt minap Ditróba a két vendégmunkásként odaérkezett ázsiai pék miatt. Sok mindent látok a sajtóban. Hogy  a vállakózó nem fizeti meg az embereit, és rosszul bánik velük, azért nincs helyi ember, hogy minek ide migráncs, meg hogy a helyzet ennél vagy annál sokkal bonyolultabb, mint ahogy elképzeljük... Azaz mi hülye parasztok nem érthetjük ezt meg, meg hogy a ditrói értelmiség ide meg oda.