Gyula fotóit nézegetve, óhatatlanul is észreveszi az ember a mögöttük levő tudást és munkát. Igen, le lehet írni, hogy ő egy igazi fényképész , tudatosan használja a kamerát, nem csak locsol vele, az utólagos képfeldolgozást is nagyon jól kezeli, nem nyúl bele a képbe csak amennyire szükséges, hogy elérje a hatást, hogy a kép jó legyen és  szép. Igen, mert sok hasonló témájú fotókiállítást láttam már, amelyek nem voltak szépek, és szerintem ez egy kiállítás fontos része.

Véleményem szerint, hozzá lehet kell nyúlni a képéhez , hogy elérjünk ilyen vagy olyan hatást, ezt régen is csinálták a fotósok,  csak akkor sokkal nehezebb volt,

és nem értek egyet azokkal a fényképész társaimmal, akik azt mondják, hogy ezt nem szabad. Igenis szabad, ha ott a képen egy fölösleges villanyoszlop, vagy túl világos valamiért rajta valami, és elveszi a kép lényegét, igenis el kell sötétíteni, ki kell vágni, ezzel nem sérül a kép, csak jobb lesz.  

Egyszer volt szerencsém elmenni Ádám Gyulával a Gyimesekbe fotózni egy kovács műhelybe, ott is feltűnt, mennyire profin áll a fényképezés művészetéhez. Semmit nem bízott a véletlenre. Ha kellett, megkérte, ismételjék meg a mozdulatot, azt vallja, a jó képhez nem elég a pillanatfelvétel, bele kell avatkozni egy kicsit, és szerintem is, és akkor lesz a fotózásból művészet.

A kiállítás címe, A két világ emberei, ami a gyimesi és moldvai csángókat mutatja be a közönségnek, és szintén egy több évtizedes munka gyümölcse, ha lehet így egy kicsit elcsépelve mondani. Tudom, mennyire érdekes és helyenként nehéz velük ezt összehozni, nem mindenkivel állnak szóba, ott éltem közöttük tízen annyi évet és megtapasztaltam én is.

A kiáltást Dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, Sarány István író és Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitotta meg.

Érdemes megnézni!