Ahogy elterveztük, újra nekiindultunk a Fogarasi-havas gerincnek, szinte ahol abbahagytuk, ugyanis az alagút másik felén mentünk most fel, abból a meggondolásból, hogy a kimaradt rész majd akar télen is belefér egy napba.

Újra próbáltam csapatot verbuválni, felhívtam Florint, Sanyit még egy pár embert, de egy sem ért rá, így megint csak Katival indultam neki. Megnéztem az előrejelzés egész hétre és hétvégére nagyon jó időt mutatott. Hát indulni kell akkor! Csütörtökön elindultunk. Az egyik autót letettük Felsőszombatfalván, a másikkal felmentünk a Balea tóhoz. Ott aludtunk. Drága a sör és tele van szocializálódott rókával. Ezért éjjel az ember ha ott alszik sátorral, ne hagyjon kint semmit, mert elhordják. Valakinek a bakancsát nyúlták le, alig találta meg. Másnap nekiláttunk az útnak. De nem volt sem wc papírunk, sem zsepink. Hát ez fájdalmas lesz, gondoltam. Az ott nyitogató butikok egyikében sem lehetett kapni. Amikor már szinte lemondtunk róla, megkérdeztem még egy bazárost, azt mondta nem árul, de ad nekünk egy tekerintéssel ingyen, a sajátjából. Megint szerencsénk volt.

Így fél kilenckor sikerült is elindulni, a Zerge tó fele. Azt mondtuk, hogy elmegyünk első nap a Vist menedék kunyhóig. A Fogarasi-havas, mindig tartogat meglepetéseket, kilométerbe hiába nem tűnik soknak, de a kb. 1300 szint fel és kb. ugyanannyi le is, az nagy zsákkal azért nem semmi. Közben találkoztunk két sráccal, egy baróti meg egy szentgyörgyi, huszonéves legényekkel, akikkel szinte párhuzamosan haladtunk, hol ők kerültek el, hol mi őket. Úgy délután 3 óra körül világossá vált számomra, hogy a Vist menedéket csak a Vist csúcs meghódítása után tudjuk elérni, ami nem biztos, hogy jó ötlet, hogy  kifárasszuk magunkat hiszen úgy is 3 napot szántunk rá. Így hát mikor elértük a Podul Giurgiului nevű tavat, kiszálltunk és letáboroztunk. A két fiatal legény tovább ment.

Mivel az ottani menedék kunyhót 2012-ben egy lavina szétzúzta, így maradt a sátor.  Kerestünk egy megfelelő sátorhelyet. Viszont nagyon szemetes volt a környék, ennyi szétdobált palackot, meg a kunyhó purhab szigetelésének maradványait, ejsze, nem is láttam még más helyen a hegyekben. Mivelhogy volt időm a sátor felhúzás után, nekiálltam összeszedni, a palackokat meg a purhabot. A palackokat sikerült is mind összetakarítani, de a purhabot azt nem abból iszonyú sok volt, remélem még valaki másnak is lesz erre ideje.

Úgy 10 óra magasságában látom, hogy közeledik valami elemlámpa. Odaérnek és elkezdtek kiabálni a tó másik oldaláról, hogy van-e még sátorhely? Mivel csak mi voltunk, hát még akadt… Átjöttek. Egy fiatal máramarosi pár, azt láttam, hogy kurva nagy csomagjuk van, még fejszét is hoztak magukkal, na meg horgászbot is volt a legénynél, szóval nem csodálom, hogy nehéz útjuk volt eddig. Aztán úgy éjfél táján megint jött egy pár, azok a tó másik oldalán táboroztak le. Nagyon el lehet számolni az időt a hegyen, pláné egy hatalmas hegyen, mint a Fogarasi havas, ahol hatalmas szintkülönbségeket kell megmászni le és fel. Az 5 km az úgy 10 + nak felel meg normális úthoz viszonyítva, ezzel jó ha számol mindenki. Az éjszaka szép teli holddal telt el, kevés alvással. Az egyszemélyes kínai sátram nem volt valami nyerő kettőnknek. Jól teleszuszogtuk, bevizesedet a fala, így vigyázni kellett, hogy ne érj hozzá, mert megvizül a hálózsák is, hát igen...

Reggel felcuccoltunk lassan, ráérősen, hiszen mai terv csak a Szombatfalvi Kisablak  menedék kunyhó volt, A Nagy-Vist csúcs , meg a Moldoveanu meghódítása után.

A szomszédok előttünk elhúztak. Néztem is, hogy ekkora csomaggal nehéz lesz az nekik. Kávé és egy laza reggeli után mi is belehúztunk. A Podrágu nyeregben utolértük a szomszédokat, azon tanakodtak, hogy lemenjenek a menedékházhoz és letegyék a csomagokat, vagy tegyék csak úgy le valahol a gerincen és majd érte jönnek. Így hát hagytuk dilemmázni őket és elmentünk. Egy kis idő után találkoztunk a legényekkel, akiktől elváltunk a tegnap, es azt mondták, hogy jó döntés volt, hogy leállunk, mert ők is csak késő este érték el a Vist menedéket, és a Moldoveanut csak ma hajnalba tudták megmászni. Erre a nagy ijedtségre leültünk egyet enni. Alighogy nekifogtunk, hát jönnek a volt szomszédjaink, zsák nélkül. Letették, de elfogyott a vizük, az viszont szívás, mert nekünk is csak épp egy kicsi volt, és még egy egész napos út előttünk. Ettünk és indulatba jöttünk mi is.  A csúcs előtt megint találkoztunk velük, feladták, jöttek visszafelé.

A Moldoveanu csúcsra úgy lehet feljutni ebből az irányból, hogy az ember felmegy egyszer a Nagy-Vist csúcsra, ami Románia 3. legmagasabb pontja, 2527 m és úgy 200 méter szintet kell meglépni egyből a nyeregből. Ezt 12,45-kor sikeredett elérni, ami megint az igazolta, hogy jó ötlet volt megállni, hisz innen a Moldoveanu úgy kb. fél óra a gerincen egy kicsi sziklás le- és felmászkálással, de vannak láncok. Ami viszont meglepett az az, hogy mire odaértünk, kezedet benépesedni, a bőcsködős képekért sorba kellett állni.

És nem mindenki volt megfelelő cuccban, már említettem, jó időben nincs nagy gond, de ez 2500 méteren lehet másképp is, akár egyik pillanatról a másikra. 

A kötelező bőcsködős képek után elindultunk a Szombatfalvi Kisablak menedék kunyhó felé. Újra érintettük a Nagy Vist csúcsot, majd leereszkedtünk a Vist menedék kunyhóhoz, ahol megpihentünk pár percet. Amíg azon filóztam, hogy elmenjek vagy nem vízért a forráshoz, ami úgy 10 perc le és 20 fel, mire leszavaztam, jött egy kedves fiatal pár, azt mondták, nekik van bőven idejük vízért menni, így adtak egy félliternyit. Megint szerencse, meg a jó hegyre járó emberek.

Elindultunk a másik kunyhó felé. Az volt a cél, amit úgy 18 óra magasságába el is értünk. Körbe volt véve juhokkal meg kutyákkal, amik ránk is jöttek. A fiatalabb csobán elhajtotta őket és bekísért a kunyhóba, mondván, hogy ne jöjjünk ki, amíg el nem mennek, nehogy megtámadjanak újra kutyák. Ez több idő volt, mint amit gondoltam, na de végre elhúztak, és lementünk vízért. A kunyhó úgy 18-20 személyes, fel van újítva, jól néz ki DE sajnos -mint mindent amit nálunk csinálnak- az olyan is. Ugyanis az alsó felében a bal oldali lenti szigetelést nem oldották meg, vagy pontosabban, hanyagoltak a "las cai bine asa " szellemiséget követve. Nem értem.... vagyis értem, de mégis... Így hát az éjszaka hidegnek bizonyult, ha hálózsákból bármelyik testrészed  kilógott, akkor fáztál. Itt is jöttek elkésett emberek, de nem akart itt aludni senki, így hát magunkra maradtunk.

Reggel nekiindultunk, hogy menjünk le Felsőszombatfalva végébe, ahol hagytuk az egyik autót, a navi szerint 12 km és szinte 1700 szint lefelé, ami nekem rosszabb, mint fel. Az is kiderült, hogy még vagy 3 km-t jöhettünk volna közelebb a hegyhez. Na de leértünk egy vitatott engedély nélkül felhúzott nagy szálloda meg templom vagy imaház vagy mi mellett, amit egy ortodox popa varázsolt oda, állítólag le van állítva az építkezés, de helyszín mást mutat. 14 órára elértük az autót, de az igazi szívás, amivel nem számoltunk, az csak most kezdődött.

A Transzfogarasi út utolsó szakasza úgy be volt dugulva vasárnap délután, hogy kb. 2 óra alatt tettük meg az utolsó 2-3 km-t, természetesen a legmeredekebb részén. Ezelőtt 2 héttel pénteken még két rendőr füttyögtette a forgalmat ott, most senki. És azt sem nagyon értem, miért megy fel oda egy halom ember, minden nációból egy szelfire, és egy kurva drága sörre meg miccsre. Rettenetes, milyen "balcs" lett oda. Ha valaki oda akar menni szétnézni, az semmiképp se hétvégén tegye, ha nem akar szívni.

Valahogy kiszedtem az autómat és elhúzunk haza ...